♫ Rihanna - Disturbia

régen írtam. érdekes ez az egész. az iskolai kötelezettségek az agyamra mennek. mármint engem  nem nagyon izgatnak a dogák, felelések meg ilyenek talán épp ez lehet a baj. lehet nem veszem elég komolyan a sulit. tudom, hogy ha nem tanulok, akkor jönnek a rossz jegyek, aztán meg nem tudok az érettségire normálisan felkészülni, nem fogok tudni menni fősulira/egyetemre és nem lesz munkám, stb. de akkor is. selytésem sincs, hogy mi akarok lenni, ha "nagy leszek" és úgy érzem nincs "miért" tanulnom. persze könnyebb lenne úgy, hogy folyamatosan tanulok, hogy végig jó jegyeim legyenek, hogy majd tudjak válogatni a szakmák közül, de a hülye fejemmel most a sulit ott "lógom el", ahol tudom, és akkor tanulok, ha moszály. szó szerint ha muszály. most is a fogadóóra miatt kezdtem el tanulni, hogy anyám ne csak a "rossz" jegyeket lássa (bár az utolsó jegyeim ötösök,szal anyámnak egy szava sem lehet).
anyám megkérdezte a napokban, hogy mi az amit igazán szeretek csinálni. montam, hogy rajzolni meg mindenféle "művészkedős" dolgot. annyit reagált erre, hogy "akkor ezt kell hajtani minden áron". de rohadtul nem értem, hogy akkor miért egy vallásos gimibe küldött, ami nem ad semmilyen szakmát, és miért nem művészeti suliba (2. és 3. hely művészeti suli volt, csak anyám nem engedett oda "időpazarlás" címszó alatt T_T). szal nagyon nem értem anyám gondolat menetét. annyi "előnyöm" származik ebből a suliből, hogy nyáron talán letudom tenni a középfokú angolt. sőt, a heti 17 angol óra mellett még járnom kell nyelvsuliba, hogy még egy csepp szabadidőm se legyen, de a nyelvvizsga miatt megéri. asszem.

♫ AFI - Miss Murder

 öm... már napok óta tervezem, hogy írok egy "normális" postot, de nem sikerült magam rávenni. angolból egyre szarabb jegyeim vannak, a tanár is elég érdekesen viselkedik velem... tény, hogy az utolsó két szódogám iszonyat rosszul sikerült, de mintha hülyegyereknek nézne. megkérdezte, hogy "maga tud figyelni az órán?" ehh -.- mondom: IGEN, tudok (csak nem akarok). vagyis... lusta vagyok csak. "csak". de mintha meg sem hallaná, amikor hozzá beszélek... áh. anyámék nem tudják a szar jegyeket. emiatt is balhézni fognak, de már nem érdekel. 

érzem, hogy nincsenek jól a dolgok, de valahogy képtelen vagyok tenni ellene. 

♫ Anonim MC - Gyónás

Angalok Városa
Reggel még azt hittem egy átlagos nap lesz. Szokásos és már-már unalmas pillanatok, de a dolgok nem így alakultak.
Kirohantam az iskola ajtaján és pont előttem ment el a busz. A vállamon megigazítottam a táskámat és elindultam hazafelé. Nem tartottam tehernek, hogy gyalog kell hazamennem, hisz ez amolyan igazolt, tanulás mentes órának számított. Ilyenkor átgondolhattam az életem, ha nem is az egészet de legalább egy részletét. A szerelemen, barátokon és az iskola kínkeserves percein töprenghettem, ami érdekes elegyet alkotott az elmémben.
De ezek a savanyú és kicsit fájdalmas eszmék kezdtek elmúlni, miközben közeledtem a házunk felé. Más boldog lett volna, hogy végre otthon lehet, de én máshogy láttam a dolgot. Otthon vagyok, azaz nekiállhatok tanulni és az estémnek megint hamar vége lesz.
A napok ugyanúgy telnek, unalmasan és fáradtan. - Nem bírom tovább, el kell mennem innen. - Berohantam a lakásba, ledobtam a táskám és elindultam kifelé. Egy kis idő múlva azon kaptam magam, hogy a kapuban kattan a zár, és nagy léptekkel haladok az utca vége felé. Az ötletek, amik az agyamat bombázták bolondságnak tűntek, így inkább megpróbáltam arra koncentrálni, hogy az őszi levegő milyen jó és friss. Eközben a lábam csak vitt előre, nem figyeltem arra, hogy merre megyek sem arra, hogy útközben besötétedett.
Körülnéztem és felfigyeltem a vonatokra, amik az éjjeli sötétben világítottak, alig pár méterre tőlem. Úgy döntöttem közelebb megyek és megnézem miért állt meg, amikor az állomás kilométerekkel lejjebb van. Már nagyon közel voltam, olyan félméterre amikor elindult. Hirtelen az arcom előtt suhantak el a vagonok, kilökve az egyensúlyomból. Érdekes módon nem az járt az eszemben, hogy biztos talajt érezzek a talpam alatt hanem az, hogy mennyire fájna ha a vonat alá esnék és a vonat cafatokra vágná a testem.
Az egyensúlyom helyreállt, a talpam alatt a talaj mosolygott vissza rám. Tudtam most sem sikerült, nem halhatok meg ilyen könnyen. Leültem a fűbe a térdeim felhúztam és ráhajtottam a fejem. Vágyakoztam a puha párnámért és a meleg szobámért ahol most alhatnék. Nem csak a testhelyzetem volt kényelmetlen hanem a kósza ötleteim is. Rosszul éreztem magam de sírni mégsem akartam. Az csak a gyengeségem mutatná ki és ezt most nem akarom.
Már eltelhetett pár óra mikor újra felemeltem a fejem. Egy fiú aggódó pillantását vettem észre, körülnéztem, de csak ketten voltunk. Amikor újra találkozott a tekintetünk, már nagyon közel állt hozzám, jobb kezét felemelte és megsimította az arcomat, aztán átölelt. Úgy éreztem, hogy szeretem pedig még sohasem találkoztam vele ezelőtt. Egy szót se szólt csak átölelt, majd hosszú percek után a fülembe súgta: ”Angyalok Városa.” Gyengéd kezei elengedtek és eltűnt a ködben.
Ki ez a fiú és mi az az Angyalok Városa? Ezek az új kérdések újabb gondolatoknak adtak ürügyet. Mivel a fiúnak nem járhattam utána. Meg kellet tudnom, hogy hol van az a bizonyos Angyalok Városa. De a neve olyan hihetetlen, ilyen biztosan nem létezik, csak úgy kitalálta az a fiú. De akkor is olyan nehéz elhinni, hogy hazudhat. Ezeknek a gondolatoknak a társaságában tettem egy kisebb sétát a környéken.
Majd leültem, térdeim ugyanúgy felhúztam és karommal átkulcsoltam mint annak előtte, aztán reménykedve vártam.
Egy kis idő múlva feltekintettem, de nem láttam senkit, majd észrevettem, hogy a fiú mellettem ül és előre bámul a semmibe. Az összes eddig felmerült kérdésemet elfelejtettem és csak néztem őt.
A fiú felugrott és elrohant a sínek felé, én gondolkodás nélkül futottam utána, de a sínekben megbotlottam és elestem. Erős fény vett célba és a vonat gyorsulni kezdett. Csak az járt a fejemben, hogy nem akarok meghalni, pont most amikor találtam valakit aki érdekel és talán még segítene is. A fény közeledett, a sín hideg érintése bíztatott a kiszabadulásra. A próbálkozás sikertelen volt, körülöttem csend lett és sötétség. Már csak halk suttogást hallottam: „Üdvözöllek az Angyalok Városában...”
 

♫ Depeche Mode - Enjoy The Silence

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rámnéz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "legjobb barátom". 

Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom.

Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír... Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, ő átölelel érzem, hogy majd kiugrik a szívem.

Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.

Telnek a nap, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rámmosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.

Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rámmosolg, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.

Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...

El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt.

Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: " Rámosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."

 

♫ Jesus on Extasy - Alone

elég mozgalmas volt az elmúlt 1,5 hetem. anyám megtudta, hogy cigizek, és balhézott egy sort. felkutatta a szobámat, és a naplómat is megtalálta {kb ugyan azok a dolgok voltak a naplómban, mint itt}, azért is balhézott. megint nem enged egy darabig sehová -.- ×fuck×. bírálja a barátaimat, úgy hogy egy nagy bödös semmit sem tud róluk. ráadásul anyám még nagyanyámékkal is összeveszett egy lényegtelen kis hülyeségen, szal fasza. és nyílván én vagyok a hülye, meg nagyanyám. imádom, amikor rájön az ilyen balhés időszak.

esküszöm, legszivesebben öngyilkos lennék! de valahogy érzem, hogy valamilyen célom van a földön, csak anyámék nem hagyják, hogy véghez vigyem. elegem van! >.< nyugalmat akarok. öállóságot, függetlenséget. élni szeretnék!